„Indul a mandula! Látod, hogy milyen szép felettünk az ég…” Na persze, a Máv kórház  5. emeletén, ha felnézek csak a 6. szint födémét látom. Badarság ez a dalszöveg részlet a Republic-tól… Péntek reggel 7óra, némi értetlenség után megkapom az ágyam. Előző nap bent voltam egyeztetni, de az éjszakás nővér elfelejtette kinyomtatni a papirkámat, így nem hogy, ágyam nem volt, de még csak műtétre sem írtak fel. Jó kis kezdés! De minden rendbe jött. Ballagunk az 511-es szoba felé, ahol már volt egy szobatársam, Dávid. Dávid volt az utolsó a műtéti listán. Vesztére. Úgy 14:00körül kötötték be neki az infúziót, ami annak rendje és módja szerint el is kezdett a testébe csöpögni. Majd kb 20perc elteltével jön a főnővér. Beesett egy akut beteg, akit sürgősen meg kell operálni, így Dávidra ma nem jut idő… Öltözhet át, mehet haza. Kedden szeretettel várják… Dávid mellett Józsi feküdt, akinek már megműtötték az orrát, de valahogy összenőtt benne a két csont. Így azt megint szét kellett választani, hogy normálisan levegőhöz jusson. Az ablaknál én feküdtem harmadikként, s vártam a sorom miközben néztem a 6. emelet szép egét. Zsóka bent volt velem végig. Köszönöm neked ezúton is, sokat jelentett! :) Jó, hogy bent volt, legalább volt, aki izgult. Teljes nyugalommal vártam a sorom, holott nem altatásban, hanem csak érzéstelenítéses módszerrel vették ki a manduláim. És egyszer csak hallom messze a folyosóról, a kerekek csikorgását, melynek hangja egyre csak erősödik és erősödik. Majd hirtelen egy balkanyarral bevágódik a kerekesszék a kórterembe a műtős segéd pedig nevet olvas: Kiss Imre. Eljött az én időm. Beültem a székbe és már suhantunk is a lift felé. Érdekes volt így „utazni”. Derék magasságból látni a világot és lépések nélkül előre haladni, cikázni az emberek között. Mindenki jól megnézett, pedig akkor még a műtős sapka sem volt rajtam. :) Némi liftezés után megérkeztünk a műtők szó szerint hideg világába. Mint egy horror filmben. Nem, dehogy volt minden csupa vér! Épp ellenkezőleg, sehol senki, tök csönd, csak a légtisztító finom zúgása hallatszódott. Hosszú folyosó, néha a távolból néhány lépés hallatszott. Minden zöld és fém keveréke, nehéz fém ajtók mindenütt a folyosón jobbra és balra. Néhány perc múlva ismét megjelent a műtőssegéd és betolt egy kis beugróba, ami kb. 6x3m-es volt. Az egyik sarkában ültetett át, háttal a folyosónak, a műtős székbe. Hideg fekete bőr borította, nem volt túl kényelmes, háttámlája erősen előre dőlt. Kérdeztem, de nem lehetett hátrébb állítani. Ahogy helyet foglaltam érdekes érzés fogott el. Nyugodt voltam, egyáltalán nem féltem, de mindemellett olyan ideges voltam, hogy folyamatosan remegett mindkét lábam, nem értettem, hogy is van ez. Gondoltam a hideg is közrejátszik benne. Míg jött az operáló orvos beszélgettem a műtős segéddel, aki eközben elkezdte lidokainnal fújni a szám belsejét mindkét oldalon. Először kb. a hátsó fogaim mellé fújt 4-4-et oldalanként, majd beszélgettünk tovább, kis idő múlva újabb 4-4 fújás következett, most már hátrébb. Majd még hátrébb és még hátrébb. Ekkor már nehezen tudtam beszélni, mert szinte teljesen el volt zsibbadva a szám. Elég furcsa hangok jöttek ki a számon :D Majd egyszer csak megjelent Dr Keliger Gyula és kis csapata egy 40-50 körüli nő az asszisztens, egy zöldfülű, aki láthatóan nem először volt már műtőben, mert nem lepődött meg semmin, amit az orvos csinált rajtam/bennem. A doki bemosakodott, közben elmondta, hogy mit fogok érezni –semmit- hallani, látni. Felhúzták rá a gumikesztyűt, kezébe adták a injekciós tűt és mondta: -„Beadom az érzéstelenítőt. Kis nyomást, feszítést fog érezni, mint a fogorvosnál.” Bólintottam, hogy okker, majd mikor kihúzta számból a tűt mondtam is. Szúrt két helyre, majd azt mondta: -„Ez egy kicsit jobban fog feszíteni” Próbáltam nem elveszteni a fonalat és együtt működni vele, ha valamit elmondott és megértettem, próbáltam valamilyen módon elmondani, hogy vettem, rendben.  Erre a félig zsibbadt számmal csak nagyjából az „OÉ” szófoszlányt tudtam használni. Erre én: OÉ! És tényleg, ez már kissé kellemetlen volt, de nem fájdalmas. Levezetésképp adott még egyet. Ez meg van, jöhet a másik oldal, gyakorlatilag ugyan az történt, mint a baloldalon. Picit várt, hogy hasson az érzéstelenítő, közben azt mondta: -Ha ilyen jó lesz az együttműködés, mint eddig, akkor 8 perc alatt kész is vagyunk. Majd neki állt a munkának. Megmondom, őszintén nem tudom, hogy milyen szerszámokkal nyúlt a számba, de mindegyik jó hosszú volt. Először valami olló félével támadott. Éreztem, hogy nyesett egyet. Majd egy másik szerszám jött, de nem láttam, hogy hogy nézett ki. Nem tudtam folyamatosan nyitva tartani a szemem. -„Most húzást és feszítést fog érezni.” Éreztem is. Ezt nem vártam, gondoltam lecsippenti ’oszt ’jó van. Húzta, feszítette, húzogatta. Néha már úgy éreztem, mintha rángatná azt a valamit a számban. Olyan érzés volt, minta a fülem belső feléről szedett le volna valamit. -„Most egy nagy csattanást fog hallani.” Ezt követően éreztem, hogy köpnöm kell, mert már alig tudtam levegőt venni. Az orromon keresztül nehezen tudtam lélegezni. Mondta is a doki a műtét előtt, hogy majd a számon át lélegezzek. Eddig bírtam, éreztem, hogy a torkom megtelt valamivel, amit ki kell tennem magamból. Előre dőltem és csorgattam. Kijött, nagy megkönnyebbülésemre újból normálisan kaptam levegőt. S miként ezt végig gondoltam néztem a nagy vöröset, ahogy folyik le a zöldön. Jó lett volna kicsit így maradni, de már döntöttek is vissza. Egy szerszámmal benyúlt a számba valamit matatott, majd mondta: -„Fogja meg a szájával ezt az eszközt” Gondolom értetlenül néztem -„Szorítsa össze a fogával” Ahhá! „OÉ” Látom, hogy tűt és cérnát kap az asszisztenstől. Ez jó jel, ez az oldal már kész! Gyula valahogyan áthurkolta a kilógó szerszámon a cérnát, megfogta annak végét, majd mondta, hogy elengedhetem az eszközt. Ezután a szerszámon keresztül betolta számba a hurkot és már meg is volt az öltés. Újabb ürítés következett részemről. A baloldalon ugyanez történt. Majdnem. Amikor odaértünk, hogy húzást és feszítést fogok érezni, akkor valahogy jobban éreztem. Itt már rendesen rángatta a Gyula a mandulám, az egész fejem mozgott. Látta, hogy nincs minden rendben. -„ Ha bármit érez vagy fáj, akkor szóljon és adok még érzéstelenítőt” -„OÉ” s közben jobbra-balra döntögettem a fejem, hogy majd lehet, hogy fog kelleni, de még bírom. Gondoltam kibírom még azt a kis időt, de az újabb rángatások olyan érzést keltettek bennem, mint ha a dobhártyám is ki akarna szakadni a helyéről, rendesen belesajdult a fülem is a húzásba, ekkor már hangot is adtam ennek. És megbeszéltük, hogy jöhet még egy kis érzéstelenítő. Gyorsan a számba nyomta a tűt, szúrt még egyet, és folytatta a műveletet. Túl sok időt nem hagyott, hogy hasson a szer, ezért csak annyival volt jobb a helyzet, amit mentálisan tudtam magamra húzni. Kaptam megint érzéstelenítőt. Ezt az oldalt nem kellett varrni. A műtét végeztével csorgattam még egy kicsit a véremből, mert köpni nem volt szabad, mert akkor felszakad a seb. Visszaültettek a kerekesszékbe, majd visszatoltak a várakozóba. Az első két órában tilos volt nyelnem, csak kifelé jöhetett a cucc, és csorgatva, figyelve, hogy ne erőltessek a torkomba semmit. Nem szép dolgok jöttek fel illetve ki. A félig alvadt a frissel keveredve… Majd eltelt az első két óra nyelni kellett. Nem volt semmi! Az első néhány próbálkozásom sikertelen volt, de aztán sikerült. Olyan érzés volt, mint amikor van egy klafa mandula vagy torokgyulladásod, amikor képtelen vagy nyelni, de úgy komolyból képtelen. És ekkor kellett erőltetni a nyelést. Megkaptam a napi feladatot, az ágyam mellett lévő 1,5literes kancsó teát meg kellett innom. Nem volt egyszerű…

Összességében a műtét nem volt gáz, nem fájt –csak egy kicsit a baloldal- inkább kellemetlen volt. Mikor a doki végzett ez operációval azt monda, hogy: -„Ezért a kis semmiségért ügye kár lett volna altatni” Azt mondom, hogy igaza van. Sokaknak az altatás mellékhatása hányást jelent. Nem lett volna jó, ha friss sebbel a torkomba elmegyek 3x,4x hányni. Egyrészt tuti, hogy felszakadt volna a seb és bevérzik, hosszabb a gyógyulási idő. Másrészt pedig könnyebben megtapadhattak volna a bacik a gyomromból jött cuccosból, ami megint csak nem lett volna túl szerencsés. Ami igazából rossz az egészben az a lábadozás. Csak cataflam-al tudok enni. Az első napokban 4 db, aztán már csak 3db. Jelenleg 2nél tartok, de ma már gondolkoztam reggel, hogy lehet el is lehetne hagyni a fájdalom csillapítót. Tehát nem gáz! :D Úgyhogy kedves barátom, ha valakit szeretsz és kedvelsz, nem veszel neki karácsonyra mandulaműtétet! Sahlom Jim