A hétvégére meghívtak magukhoz Buzsóék, a Villa Park Maraton kapcsán. Ennek eleget téve szombat reggel útnak indultunk Oroszlány felé. A verseny hetén még nagyon szerettem volna indulni, ez az érzés a verseny kezdetéig meg is maradt. De végül elmaradt. Hogy tuti ne induljak el, nagy vacillálás árán itthon hagytam a bringám. És hogy miért nem szabad elindulnom? Mert vigyáznom kell a kis manduláimra a torkomban, hogy nehogy a nagy didergésben kaput nyissanak ismételten néhány stafilococus-nak. Szóval míg kinem veszik a mandulám, addig teszek a sportra egy nagy lapáttal, egy jó adag homokot, amit majd a motivációs szél fog elfújni. No, de verseny. Szombaton a tatabányai Gyémánt fürdőben pancsiztunk Zsókával, 1in2 akciós kuponnal. Ide csak Linda jött velünk, mert Zsoltinak a pályát kellett jelölnie. Egész jó hely ez a fürdő, de egy kicsit unalmas, a Várgesztesiben folyamatosan egymás után váltakoznak a buzgárok, a pezsgőfürdő, az intenzív zuhany és miegymás. Itt lassabban történnek a váltások. Délután ismét ettünk Linda fini gulyásából, majd biztos, ami biztos rendeltünk még pizzát és némi édességet is. Csak, hogy ne hogy éhen haljunk… Eljött a lefekvés ideje, amikor is kiderült, hogy egy nagy és egy kispárnán kell majd osztoznunk Zsókával, sebaj. Megoldjuk. Villanyoltás után, mikor elcsendesedett minden, a hűtő indult be nagy robajjal, majd kitartóan hűtötte a benne lévő ételeket, a mi nyugalmunk rovására, ezt tetézte a „díszkivilágítás” a tv, a router, a beltériegység, és a laptop töltő led fényei. Remek. Végül is mi szoktattuk magunkat ahhoz, hogy teljes csendet és sötétséget csinálunk itthon, az alvóhelyiségben. Reggel úgy ébredtem, mintha egy elefáni csorda menetelt volna végig rajtam. Nem gond, ébredtem már párszor így. Gyors reggeli, majd irány a pálya. Este Buzsó még megemlítette, hogy, majd ha nem gond segítsek neki a rajthoz szólításban, meg a díjátadásnál, beszéljek majd a mikrofonba. Persze, miért ne. Hisz az MTB Pikniken is olyan jól ment. Visszagondolva örülök, hogy Kult Jani kivette a kezemből a mikrofont, mert ha tovább hallgattak volna engem az emberek, tömeges öngyilkosságot követtek volna el. Monoton, élettelen mélyen dörmögő hanggal olvastam dadogva a beérkezők nevét. Emlékszem zokogni tudtam volna a gyászos hangom miatt. Ilyen emlékekkel a tarsolyomban indultam a napnak. Remek…! Próbáltam úgy tenni, mint ha nem én lennék a speaker, de végleg akkor tudatosult bennem a feladatom, amikor egy kupacban tanakodó szervezők közül valaki felkiáltott: „Hol van a szpíker?” Majd a tömegből egy kézfej végén lévő mutatóujj meredt felém. Néztem körbe hátha nem engem akart eltalálni az az ujj, de nem láttam körülöttem senkit. Bakker, ez kemény lesz. És már vittek is a hi-fi felé, mutogatták, hogy melyik pótméter mit csinál, mihez ne nyúljak, mit mondjak; pálya infó, startoltatás, időpontok, támogatók és a többi. Jah és közben próbáljak jó fej lenni… Zsűűűrös nap lesz ez. Az első 30 percben azzal küszködtem, hogy egyáltalán hang jöjjön ki a torkomon, többször összeszorult a gyomrom, elakadt a szavam, nagyon rossz érzés. Aztán valahogy belejöttem, a hangom sem volt olyan, mint a Pikniken, volt benne már némi élet és egy-két buta okfejtést is elengedtem. Így jöttem rá, hogy nem biztos, hogy jó, ha valami bajod van, akkor oda mész a mentősökhöz, mert a végén még jól ellátják a bajod! Az igazi áttörést a rajtszámos nyereménysorsolás jelentett, ahol pörögtek az események, jöttek egymás után a nevek és rajtszámok. Én meg csak olvastam, mondtam, olvastam, mondtam. Ezután egyből következett az eredményhirdetés, amit már „rutinból” nyomtam :D A banzáj befejeztével, bevetettük magunkat a Villa Park élmény fürdőjébe, szétszaunáztam magam, majd agyon pezsegettem a kis habtestem a jacuzziban… Ennyi!