Archive for 2011

Indul a mandula

„Indul a mandula! Látod, hogy milyen szép felettünk az ég…” Na persze, a Máv kórház  5. emeletén, ha felnézek csak a 6. szint födémét látom. Badarság ez a dalszöveg részlet a Republic-tól… Péntek reggel 7óra, némi értetlenség után megkapom az ágyam. Előző nap bent voltam egyeztetni, de az éjszakás nővér elfelejtette kinyomtatni a papirkámat, így nem hogy, ágyam nem volt, de még csak műtétre sem írtak fel. Jó kis kezdés! De minden rendbe jött. Ballagunk az 511-es szoba felé, ahol már volt egy szobatársam, Dávid. Dávid volt az utolsó a műtéti listán. Vesztére. Úgy 14:00körül kötötték be neki az infúziót, ami annak rendje és módja szerint el is kezdett a testébe csöpögni. Majd kb 20perc elteltével jön a főnővér. Beesett egy akut beteg, akit sürgősen meg kell operálni, így Dávidra ma nem jut idő… Öltözhet át, mehet haza. Kedden szeretettel várják… Dávid mellett Józsi feküdt, akinek már megműtötték az orrát, de valahogy összenőtt benne a két csont. Így azt megint szét kellett választani, hogy normálisan levegőhöz jusson. Az ablaknál én feküdtem harmadikként, s vártam a sorom miközben néztem a 6. emelet szép egét. Zsóka bent volt velem végig. Köszönöm neked ezúton is, sokat jelentett! :) Jó, hogy bent volt, legalább volt, aki izgult. Teljes nyugalommal vártam a sorom, holott nem altatásban, hanem csak érzéstelenítéses módszerrel vették ki a manduláim. És egyszer csak hallom messze a folyosóról, a kerekek csikorgását, melynek hangja egyre csak erősödik és erősödik. Majd hirtelen egy balkanyarral bevágódik a kerekesszék a kórterembe a műtős segéd pedig nevet olvas: Kiss Imre. Eljött az én időm. Beültem a székbe és már suhantunk is a lift felé. Érdekes volt így „utazni”. Derék magasságból látni a világot és lépések nélkül előre haladni, cikázni az emberek között. Mindenki jól megnézett, pedig akkor még a műtős sapka sem volt rajtam. :) Némi liftezés után megérkeztünk a műtők szó szerint hideg világába. Mint egy horror filmben. Nem, dehogy volt minden csupa vér! Épp ellenkezőleg, sehol senki, tök csönd, csak a légtisztító finom zúgása hallatszódott. Hosszú folyosó, néha a távolból néhány lépés hallatszott. Minden zöld és fém keveréke, nehéz fém ajtók mindenütt a folyosón jobbra és balra. Néhány perc múlva ismét megjelent a műtőssegéd és betolt egy kis beugróba, ami kb. 6x3m-es volt. Az egyik sarkában ültetett át, háttal a folyosónak, a műtős székbe. Hideg fekete bőr borította, nem volt túl kényelmes, háttámlája erősen előre dőlt. Kérdeztem, de nem lehetett hátrébb állítani. Ahogy helyet foglaltam érdekes érzés fogott el. Nyugodt voltam, egyáltalán nem féltem, de mindemellett olyan ideges voltam, hogy folyamatosan remegett mindkét lábam, nem értettem, hogy is van ez. Gondoltam a hideg is közrejátszik benne. Míg jött az operáló orvos beszélgettem a műtős segéddel, aki eközben elkezdte lidokainnal fújni a szám belsejét mindkét oldalon. Először kb. a hátsó fogaim mellé fújt 4-4-et oldalanként, majd beszélgettünk tovább, kis idő múlva újabb 4-4 fújás következett, most már hátrébb. Majd még hátrébb és még hátrébb. Ekkor már nehezen tudtam beszélni, mert szinte teljesen el volt zsibbadva a szám. Elég furcsa hangok jöttek ki a számon :D Majd egyszer csak megjelent Dr Keliger Gyula és kis csapata egy 40-50 körüli nő az asszisztens, egy zöldfülű, aki láthatóan nem először volt már műtőben, mert nem lepődött meg semmin, amit az orvos csinált rajtam/bennem. A doki bemosakodott, közben elmondta, hogy mit fogok érezni –semmit- hallani, látni. Felhúzták rá a gumikesztyűt, kezébe adták a injekciós tűt és mondta: -„Beadom az érzéstelenítőt. Kis nyomást, feszítést fog érezni, mint a fogorvosnál.” Bólintottam, hogy okker, majd mikor kihúzta számból a tűt mondtam is. Szúrt két helyre, majd azt mondta: -„Ez egy kicsit jobban fog feszíteni” Próbáltam nem elveszteni a fonalat és együtt működni vele, ha valamit elmondott és megértettem, próbáltam valamilyen módon elmondani, hogy vettem, rendben.  Erre a félig zsibbadt számmal csak nagyjából az „OÉ” szófoszlányt tudtam használni. Erre én: OÉ! És tényleg, ez már kissé kellemetlen volt, de nem fájdalmas. Levezetésképp adott még egyet. Ez meg van, jöhet a másik oldal, gyakorlatilag ugyan az történt, mint a baloldalon. Picit várt, hogy hasson az érzéstelenítő, közben azt mondta: -Ha ilyen jó lesz az együttműködés, mint eddig, akkor 8 perc alatt kész is vagyunk. Majd neki állt a munkának. Megmondom, őszintén nem tudom, hogy milyen szerszámokkal nyúlt a számba, de mindegyik jó hosszú volt. Először valami olló félével támadott. Éreztem, hogy nyesett egyet. Majd egy másik szerszám jött, de nem láttam, hogy hogy nézett ki. Nem tudtam folyamatosan nyitva tartani a szemem. -„Most húzást és feszítést fog érezni.” Éreztem is. Ezt nem vártam, gondoltam lecsippenti ’oszt ’jó van. Húzta, feszítette, húzogatta. Néha már úgy éreztem, mintha rángatná azt a valamit a számban. Olyan érzés volt, minta a fülem belső feléről szedett le volna valamit. -„Most egy nagy csattanást fog hallani.” Ezt követően éreztem, hogy köpnöm kell, mert már alig tudtam levegőt venni. Az orromon keresztül nehezen tudtam lélegezni. Mondta is a doki a műtét előtt, hogy majd a számon át lélegezzek. Eddig bírtam, éreztem, hogy a torkom megtelt valamivel, amit ki kell tennem magamból. Előre dőltem és csorgattam. Kijött, nagy megkönnyebbülésemre újból normálisan kaptam levegőt. S miként ezt végig gondoltam néztem a nagy vöröset, ahogy folyik le a zöldön. Jó lett volna kicsit így maradni, de már döntöttek is vissza. Egy szerszámmal benyúlt a számba valamit matatott, majd mondta: -„Fogja meg a szájával ezt az eszközt” Gondolom értetlenül néztem -„Szorítsa össze a fogával” Ahhá! „OÉ” Látom, hogy tűt és cérnát kap az asszisztenstől. Ez jó jel, ez az oldal már kész! Gyula valahogyan áthurkolta a kilógó szerszámon a cérnát, megfogta annak végét, majd mondta, hogy elengedhetem az eszközt. Ezután a szerszámon keresztül betolta számba a hurkot és már meg is volt az öltés. Újabb ürítés következett részemről. A baloldalon ugyanez történt. Majdnem. Amikor odaértünk, hogy húzást és feszítést fogok érezni, akkor valahogy jobban éreztem. Itt már rendesen rángatta a Gyula a mandulám, az egész fejem mozgott. Látta, hogy nincs minden rendben. -„ Ha bármit érez vagy fáj, akkor szóljon és adok még érzéstelenítőt” -„OÉ” s közben jobbra-balra döntögettem a fejem, hogy majd lehet, hogy fog kelleni, de még bírom. Gondoltam kibírom még azt a kis időt, de az újabb rángatások olyan érzést keltettek bennem, mint ha a dobhártyám is ki akarna szakadni a helyéről, rendesen belesajdult a fülem is a húzásba, ekkor már hangot is adtam ennek. És megbeszéltük, hogy jöhet még egy kis érzéstelenítő. Gyorsan a számba nyomta a tűt, szúrt még egyet, és folytatta a műveletet. Túl sok időt nem hagyott, hogy hasson a szer, ezért csak annyival volt jobb a helyzet, amit mentálisan tudtam magamra húzni. Kaptam megint érzéstelenítőt. Ezt az oldalt nem kellett varrni. A műtét végeztével csorgattam még egy kicsit a véremből, mert köpni nem volt szabad, mert akkor felszakad a seb. Visszaültettek a kerekesszékbe, majd visszatoltak a várakozóba. Az első két órában tilos volt nyelnem, csak kifelé jöhetett a cucc, és csorgatva, figyelve, hogy ne erőltessek a torkomba semmit. Nem szép dolgok jöttek fel illetve ki. A félig alvadt a frissel keveredve… Majd eltelt az első két óra nyelni kellett. Nem volt semmi! Az első néhány próbálkozásom sikertelen volt, de aztán sikerült. Olyan érzés volt, mint amikor van egy klafa mandula vagy torokgyulladásod, amikor képtelen vagy nyelni, de úgy komolyból képtelen. És ekkor kellett erőltetni a nyelést. Megkaptam a napi feladatot, az ágyam mellett lévő 1,5literes kancsó teát meg kellett innom. Nem volt egyszerű…

 

Összességében a műtét nem volt gáz, nem fájt –csak egy kicsit a baloldal- inkább kellemetlen volt. Mikor a doki végzett ez operációval azt monda, hogy: -„Ezért a kis semmiségért ügye kár lett volna altatni” Azt mondom, hogy igaza van. Sokaknak az altatás mellékhatása hányást jelent. Nem lett volna jó, ha friss sebbel a torkomba elmegyek 3x,4x hányni. Egyrészt tuti, hogy felszakadt volna a seb és bevérzik, hosszabb a gyógyulási idő. Másrészt pedig könnyebben megtapadhattak volna a bacik a gyomromból jött cuccosból, ami megint csak nem lett volna túl szerencsés. Ami igazából rossz az egészben az a lábadozás. Csak cataflam-al tudok enni. Az első napokban 4 db, aztán már csak 3db. Jelenleg 2nél tartok, de ma már gondolkoztam reggel, hogy lehet el is lehetne hagyni a fájdalom csillapítót. Tehát nem gáz! :D Úgyhogy kedves barátom, ha valakit szeretsz és kedvelsz, nem veszel neki karácsonyra mandulaműtétet! Sahlom Jim

november 10, 2011

80-80-100

Az egyik reggel úgy ébredtem, hogy van kedvem felülést, pontosabban hasprést csinálni. Így neki álltam, vagyis feküdtem. 5:17perckor már a második felülést csináltam. Az előszobában a hűtőgép előtt, tartottam spontán reggeli edzésem, ami egészen 15 ismétlésig tartott. Amikor is már nagyon égett a kevéske izmom, így abba hagytam. Kis pihenő után ismét neki veselkedtem. A következő „szuperszett” már csak 10ig tartott… J mert újabb erőteljes égő érzés lett úrrá rajtam. Itt úgy véltem, hogy elég is lesz mára és a csúcson abba hagyni önsanyargatásom, 25 haspréssel a hasamban. Ez az egész hajnali produkció kb 4percet vett el a reggelemből a pihenővel együtt. Másnap reggel már 15-15 felülés sikerült összehozni, majd 20-15, 20-20 és így emelgettem az penzumot szépen fokozatosan napról-napra. A célom az volt, hogy addig csinálom a hasprést, míg el nem kezd égni a hasfalam, miután ez megkezdődött, próbáltam még addig erőltetni, míg tényleg nagyon el nem kezdett fájni, de legalább addig, hogy 5re vagy 10re végződjön a vége. 2x30nál eszembe jutott, hogy csinálok inkább 3x20-at. innentől 3 szettben emelgettem felsőtestem. Egy két hét után, már rendesen részévé vált a reggeleimnek ez a kis testmozgás és szinte vártam, hogy csinálhassam. Kb egy hónapja csinálom heti 5-6 alkalommal és már 80-80-100 hasprést csináltam reggel… Azért az nem rossz a 25höz képest. Úgyhogy kedves punnyadt testű barátaim, tessék a nyomomba lépni! Tény, hogy mostanában 10perccel hamarabb kelek, mert 200 felülést csinálni már több ideig tart, mint 25-öt. De érzem a jótékony hatását… -könnyebben emelek meg nagyobb súlyokat (Munkámból adódóan pl. gipszes zsák) -meg sem kottyant 2 napi árokásás (Szintén munka) -kevésbé fáj a derekam -elvileg erősödik ez által az egész törzs izomzatom -ha egy bizonyos % alá megy a testzsírom, akkor lehet majd sakkozni a hasamon :D Ezen felbuzdulva nekikezdek annak, amit egyszer már elkezdtem: http://hundredpushups.com/ Hajrá!

október 16, 2011

Jimmy, the rear speaker!

A hétvégére meghívtak magukhoz Buzsóék, a Villa Park Maraton kapcsán. Ennek eleget téve szombat reggel útnak indultunk Oroszlány felé. A verseny hetén még nagyon szerettem volna indulni, ez az érzés a verseny kezdetéig meg is maradt. De végül elmaradt. Hogy tuti ne induljak el, nagy vacillálás árán itthon hagytam a bringám. És hogy miért nem szabad elindulnom? Mert vigyáznom kell a kis manduláimra a torkomban, hogy nehogy a nagy didergésben kaput nyissanak ismételten néhány stafilococus-nak. Szóval míg kinem veszik a mandulám, addig teszek a sportra egy nagy lapáttal, egy jó adag homokot, amit majd a motivációs szél fog elfújni. No, de verseny. Szombaton a tatabányai Gyémánt fürdőben pancsiztunk Zsókával, 1in2 akciós kuponnal. Ide csak Linda jött velünk, mert Zsoltinak a pályát kellett jelölnie. Egész jó hely ez a fürdő, de egy kicsit unalmas, a Várgesztesiben folyamatosan egymás után váltakoznak a buzgárok, a pezsgőfürdő, az intenzív zuhany és miegymás. Itt lassabban történnek a váltások. Délután ismét ettünk Linda fini gulyásából, majd biztos, ami biztos rendeltünk még pizzát és némi édességet is. Csak, hogy ne hogy éhen haljunk… Eljött a lefekvés ideje, amikor is kiderült, hogy egy nagy és egy kispárnán kell majd osztoznunk Zsókával, sebaj. Megoldjuk. Villanyoltás után, mikor elcsendesedett minden, a hűtő indult be nagy robajjal, majd kitartóan hűtötte a benne lévő ételeket, a mi nyugalmunk rovására, ezt tetézte a „díszkivilágítás” a tv, a router, a beltériegység, és a laptop töltő led fényei. Remek. Végül is mi szoktattuk magunkat ahhoz, hogy teljes csendet és sötétséget csinálunk itthon, az alvóhelyiségben. Reggel úgy ébredtem, mintha egy elefáni csorda menetelt volna végig rajtam. Nem gond, ébredtem már párszor így. Gyors reggeli, majd irány a pálya. Este Buzsó még megemlítette, hogy, majd ha nem gond segítsek neki a rajthoz szólításban, meg a díjátadásnál, beszéljek majd a mikrofonba. Persze, miért ne. Hisz az MTB Pikniken is olyan jól ment. Visszagondolva örülök, hogy Kult Jani kivette a kezemből a mikrofont, mert ha tovább hallgattak volna engem az emberek, tömeges öngyilkosságot követtek volna el. Monoton, élettelen mélyen dörmögő hanggal olvastam dadogva a beérkezők nevét. Emlékszem zokogni tudtam volna a gyászos hangom miatt. Ilyen emlékekkel a tarsolyomban indultam a napnak. Remek…! Próbáltam úgy tenni, mint ha nem én lennék a speaker, de végleg akkor tudatosult bennem a feladatom, amikor egy kupacban tanakodó szervezők közül valaki felkiáltott: „Hol van a szpíker?” Majd a tömegből egy kézfej végén lévő mutatóujj meredt felém. Néztem körbe hátha nem engem akart eltalálni az az ujj, de nem láttam körülöttem senkit. Bakker, ez kemény lesz. És már vittek is a hi-fi felé, mutogatták, hogy melyik pótméter mit csinál, mihez ne nyúljak, mit mondjak; pálya infó, startoltatás, időpontok, támogatók és a többi. Jah és közben próbáljak jó fej lenni… Zsűűűrös nap lesz ez. Az első 30 percben azzal küszködtem, hogy egyáltalán hang jöjjön ki a torkomon, többször összeszorult a gyomrom, elakadt a szavam, nagyon rossz érzés. Aztán valahogy belejöttem, a hangom sem volt olyan, mint a Pikniken, volt benne már némi élet és egy-két buta okfejtést is elengedtem. Így jöttem rá, hogy nem biztos, hogy jó, ha valami bajod van, akkor oda mész a mentősökhöz, mert a végén még jól ellátják a bajod! Az igazi áttörést a rajtszámos nyereménysorsolás jelentett, ahol pörögtek az események, jöttek egymás után a nevek és rajtszámok. Én meg csak olvastam, mondtam, olvastam, mondtam. Ezután egyből következett az eredményhirdetés, amit már „rutinból” nyomtam :D A banzáj befejeztével, bevetettük magunkat a Villa Park élmény fürdőjébe, szétszaunáztam magam, majd agyon pezsegettem a kis habtestem a jacuzziban… Ennyi!

október 12, 2011

Velencei tó kerülés

Gery san, remek ötletét vitte véghez, mikor megszervezte ezt a laza kis bringatúrát. Az indulópont Velence volt, ahova majdnem, hogy időben érkeztünk Doszev Gáborral. A rajt 10:40ig volt meghirdetve, hogy az esetleg vonattal érkezők is eltudjanak velünk indulni. A rajt csúszott egy kicsit, mivel a főszervezőnek technikai gondjai támadtak. Végül is 15-en gyűltünk össze bringások. Útvonalunk bringa- illetve mellékutakon vezetett. Rettenetesen jól esett tekerni a kellemes 28-30fokos őszi melegben. Kellemes tempót mentünk, közben beszélgettük erről-arról. Természetesen nem maradhattak el a "táblahajrák" :) Tádics Zolival mentem egyet, de alul maradtam :( Nagyon nem esett jól, mentünk kb 400-500m-t és rendesen égett a tüdőm utána. Nagyon rég éreztem már ilyet, több percbe telt, mire összeszedtem magam. Ezt az állapotot az antibiotikumnak tudom be. Nincs mese, idén ki kell venni a mandulámat, mert évente beszedek legalább két mandulagyulát. Jelenleg is két baci tanyázik a mandulámban, bár nem érzem, hogy bármi gond is lenne. Ők az új "barátaim" Safilococus és Streptococus. A hónap közepén kell visszamennem a dokihoz, remélem tud időpontot adni a műtétre. Minél előbb túl akarok lenni rajta :( Szóval, tekerés. Innen nyugiba mentünk a halász csárdáig. Mentünk volna, de valaki kitalálta, hogy legyen oda is egy hajrá... 4-en pályáztunk a címre, senki sem mert indulni, mert nem tudtuk, hogy mennyire van közel vagy messze. Így együtt tempóztunk a kanyargós úton. Ahol az egyik kanyar után egyszer csak előttünk is volt a csárda... Innen legfeljebb az asztalok közé tudtunk volna sprintelni, így ez a hajrá meghíjusult. Kárpótolt a étel íze. Sok finomság volt az étlapon, minél több fogást olvastam, annál jobban nem tudtam, hogy mit egyek. Végül is: Baconba tekert szűzérmék erdeigyümölcs mártással, pirított gombával-ra esett a választás, toltam mellé egy rizs/sültburg köretet és olyan nagyon jól laktam, hogy magamban szégyelltem magam :) Nem sok kedvem volt ismét bringára ülni, végül csak elindultuk. Megnéztük a pákozdi csata emlékművet, majd tova tekertünk Velencére, ahol az autó várta a haza vezető utat. Én annyira nem, mert jól éreztem magam egész nap. Ismételten csak azt mondom, hogy túra bringázni jó dolog!

október 04, 2011

Keszthely-Budapest túra

Csináltam már életemben sok badarságot. Gyerekkoromban a nyaralónk teraszáról ugráltam az unokatesómmal a ház mellett lévő sóder kupacra, egy vakond irtó füstbomba miatt majd nem felégettem egy kisebb mezőt, a házi készítésű tutajom a Tisza közepén elsüllyedt, persze velem a fedélzeten, az egyik esti szalonnasütéshez a száraz faágakat apu evezőjével (ami számára emlék volt és már vagy 20 éve használta) vertem le az fáról, de az evező bizonyult gyengébbnek és halk reccsenéssel derékba törtem pályafutását. És még sorolhatnám, hogy mennyi butaságot követtem már el életemben. De hogy hajnali 3kor felkeljek azért, hogy utána 216km-t tekerjek, így visszagondolva Top 10-es…

 

Szóval szól az óra! Egész frissen ébredtem, bár csak 5 órát sikerült aludni. Gyors pakolás és Irány a Hit Park, ahol átpakoltunk Sanyi kocsijába és már indultunk is a célállomás felé. Keszthelyi kollégiumhoz érkezve elég nagy nyüzsgés volt, mivel mindenki indult haza a konferencia végeztével, mi is e célból jöttünk, csak mi önerőből terveztük a haza jutást. Öltözés, kulacsok megtöltése, közös fotó és már indultunk is az útnak, szám szerint 13-an. A Túrát Tar Imi vezette, új útvonalon, mert az utolsó pillanatban leszavaztuk az északi parti nyomvonalat a sok emelkedő miatt. Volt velünk még három kísérő kocsi, ha esetleg valaki nem bírná a távot, vagy esetleg valami baj történne. Így biztonságban érezhettük magunkat, elöl autó, hátul szintén. Míg beértünk a nyugis 7-es főútra, addig okoztunk némi fennakadást a közlekedésben, de csak egy folyamatosan dudáló emberrel találkoztunk. Azért még is csak javul a morál…  :) Laza 22-25km/h sebességgel haladtunk, minden probléma nélkül. Siófok előtt elkezdett unatkozni a társaság edzettebb fele és „Táblahajrákkal” kezdte magát szórakoztatni. Minden város előtt van egy közigazgatási határ, amit a város nevével jeleznek. Ezek a célpontjaink, azé a tábla, aki először halad el mellette. A táv hossza miatt csak a nagyobb városok tábláit értékeltük és mozdultunk rá. Ezeknél a hajráknál nem csak az erő számít, hanem a szemfülesség és a taktika is. Siófokot nekem sikerült megnyernem. Díjam a szokásos: egy jégkrém, amit a Sanyi fizet :D Csapatunk úgy 30km-ként állt meg pihenni, enni-inni egy picit. Túl sok időt nem tölthettünk lazítással, mert különben sosem értünk volna haza. Általában benzinkúton álltunk meg, mert ott volt lehetőség vásárlásra. A következő nagyobb tábla Székesfehérvár volt. Vili indított egy támadást a tábla előtt úgy 13km-rel, de senkinek nem volt kedve mozdulni rá. Amikor már Vilit alig lehetett látni, Samuval megbeszéltük, hogy utolérjük. Iszonyatos csapatásba kezdtünk, szinte végig 35-40km/h sebességgel mentünk és folyamatosan váltottuk egymást. Noémi is elindult velünk, jó darabig bírta is a tempót, de valahol leakadt rólunk. Aztán feltűnt a távolból egy tábla, ekkor Vili már 10-15m-re lehetett tőlünk, Samu oda lépett neki és utolérte. Mind a ketten azt hitték, hogy ez a fehérvári tábla lesz, de benézték, mert Kőszárhegy volt :D Innentől hárman haladtunk elég jó tempóban, a Szabadbattyán táblára nem indultunk meg, arra oda figyeltünk. Aztán közeledett a következő nagyváros. Én álltam elöl, mögöttem Vili, majd Samu. Egy felüljárón keresztül érkeztünk a városba, amely tetejéről megláttam a tábla szélét. Nem akartam azonnal indulni, a többiek úgy is mögöttem, nem láthatták azt, amit én. A lejtőn fokozatosan emeltem a sebességem, mint ha csak simán gyorsulnék, de én már tudtam… :P Majd hirtelen robbantottam, Samu beragadt Vili mögé, aki nem tudta átvenni a ritmusváltásom így sikerült becserkésznem a Székesfehérvár táblát is. Két jégkrém! Egy benzinkúton vártuk be a többieket, itt is kaptam meg a díjamat. Az egyiket Zsókának, a másikat Noncsinak ajánlottam fel  :) Innen jött az út nehezebb fele, egyrészt, mert mát jó néhány km volt a lábunkban, másrészt, most kezdődtek az emelkedők. A következő állomásaink Lovasberény, Alcsútdoboz, Etyek, Biatorbágy, Budaörs és a főváros volt. Biatorbágyig lazáztam, segítettem hátuk a gyengébbeknek. De mint kiderült ők segítettek nekünk… Itt is bevártuk egymást, majd Erzsinek itt befejeződött a túra, mivel lakhelye miatt nem lett volna értelme betekerni a Hit Parkba, így Nelli haza kocsikázta. Tovább indulva Budaörs következett, Samu, Vili és én ismét megindultunk. Eszeveszett tempót diktáltunk, néhol 40-50km/h körüli volt a sebességünk. Beérve Budaörsre egy emelkedőn leszakadt a két ifjú titán, ezért lassítottam és bevártam őket, elvégre egy csapat vagyunk :) és folytattuk küzdelmünket a tábláért melynek neve: Budapest. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hol is van a tábla, elég sokat dolgoztam erre felé, de nem tudtam beazonosítani a helyét. Egy emelkedőn leszakítottuk Vilit, így Samuval voltunk már csak versenyben, de ő látta meg előbb a táblát… és meg is nyerte.

 

A többieket bevártuk a közeli benzinkútnál, majd nyugodt tempóban immár együtt folytattuk utunkat a cél felé. Besötétedett mire a Gergely utcához értünk, komótosan haladunk el a higanygőzlámpák sárgás fénye alatt, melyben felcsillantak a „hősök” fáradt szemei. Ahogy befordultunk a Hit Park kapuján rögtönzött szurkolótáborunk nagy-nagy ovációval fogadott bennünket. Beérkezésünk után tettünk egy tiszteletkört a parkban, majd gratuláltunk egymásnak. Aminek nagyon örültem, az a két darab 45-cmes meglepetés pizza volt. Nem tartott sokáig… Nagyon köszönöm ez úton is! Nagyon sok élménnyel gazdagodtam, életem egyik legjobb napja volt. Nagy áldás volt ezekkel az emberekkel egy napot eltölteni, bringázva, nevetve, egymást segítve. Tudva, hogy bármilyen körülmények között számíthatok mindenkire. Különösképp nagyra becsülöm azokat, akik nem bringáznak rendszeresen, csak most ismerkednek ezzel a sporttal és még is végig csinálták. Minden elismerésem! Amit sajnálok, hogy Zsóka nem tudta végig csinálni a térd fájdalmai miatt. Túl lett terhelve az elmúlt két hónapban, nem figyeltünk oda eléggé. Sajnálom! :( Majd jövőre… :) Remélem a 2012-es Keszthely-Budapest túrán többen részt fognak venni. Nem kell megriadni a távtól, együtt minden legyőzhető…

augusztus 10, 2011

Keszthelyi túra

Végül eljött a várva várt csütörtöki nap, melyen levezethettem életem első olyan túráját, ahol nem ismertem mindenkit. Így mesterem Mikus Pali  szavai jutottak eszembe, miszerint: Vigyázni kell az idegenekkel, mert sok problémát okozhatnak. Ami természetesen nem törvényszerű, de Pali már több mint 20 éve vezet kerékpáros túrákat, így van már tapasztalata. 9hkor találkoztunk Oláh Samuval a Hit Parkban. Átpakoltunk hozzá minden szükséges dolgot, majd az irányzékba beírtuk a Keszthely címet és behúztuk a magassági kormányt. Szakadó esőben repültünk négyen a célállomás felé. Zsóka, Samu, Vili és én. Nem sok jót tartogatott eddig számunkra ez a nap. Első utunk Gyenesdiásra vezetett, ahol Vilit átpasszoltuk Nagy Józsinak, majd beszélgettünk egy kicsit, s közben a jövőt is tervezgettük. Az eső is elállt, így visszamentünk, hogy találkozzunk Székely Zsolttal, akinél átöltözhettünk bringás ruhába. Indulási időnek 14:30 volt meghirdetve, épphogy odaértünk. Ekkor már várt ránk két elvetemült bringás, akik a rossz idő ellenére is vállalták a 35km-t.

 

Bementem a szervezőkhöz lejelentkezni, s tudatták a néppel, hogy hamarosan indul a bringás túra. Rövid ismerkedés a résztvevőkkel, bringa csekkolás, guminyomás ellenőrzés, s közben csatlakoztak páran. Konkrétan. A kerekek felpumpálása közben –hát mikor?- eltört a kispumpám… Remek! Jó lesz így elindulni… Úgyhogy menetközben bementünk egy benzinkútra guminyomást ellenőrizni. Összesen 7-en vágtunk neki az útnak: Erzsi, Zoé, Pálma Zsóka, Pali (nem a Mikus), Zsolt és én. Kellemes tempóban haladtunk miközben enyhén emelkedett az út. Első célállomásunk Várvölgy volt, ahol a rossz idő miatt elvetettük a tervben lévő fagyizás ötletét és finom meleg palacsinta lett belőle. Hála Zoénak, mert a pénzemet sajnos a kocsiban hagytam, ahogy Zsóka is. Szerencsére nem uzsorakamatra adta a palacsinta árát :-). Amint tovább indultunk elkezdett csepegni az eső, majd esésre váltott! Remek. Vállusra zuhogóesőbe értünk, ahol nem igazán akart senki sem vizet venni magához, hisz kaptunk felülről. Innen még egy rövid meredek emelkedőt kellet legyőznünk s már a hegy gerincén találtuk magunkat, ahol egy kis fel-le-fel-le következett, majd jöhetett a lejtőzés. Természetesen nem úsztuk meg defekt nélkül, Pali kapta. Pumpa nélkül felesleges volt neki állni szerelni, hisz úgy sem tudtuk volna felfújni a kereket. Így marad a telefonos segítség.

 

A csapatot Zsolt és Zsóka tovább vitte vissza a starthelyre, én Palival maradtam és lesétáltunk a főútig, ahol a terv szerint Samu felveszi őt és elszállítja a starthelyig. Mire leértünk pont jött Samu is, gyorsan feltettük a kocsira a defektes bringát. Én felvettem az esőkabátom és beálltam Samuék mögé szélárnyékba. Kellemesen utaztam rajtuk 40-50km/h sebességgel. Mehettünk volna gyorsabban is, de vizes útburkolaton ez volt a biztonságos. Nagyjából egyszerre értünk a konferencia épületéhez a szökevényekkel. Rövid búcsúzkodás után áttekertünk a kollégiumhoz ahol fürdés után indultunk is haza. Előtte beugrottunk a mekibe, ahol Samu már ezen a napon járt. S kissé furcsán nézett rá a „pultoslány”. Azt, mikor Samu kikérte Zsóka heppimíl menüjét, el sem akarta hinni :D Azt hitte, hogy csak szórakozik :-) De nem! Jót nevettünk ezen Zsókával, Samu annyira nem értékelte a poént :P Hazafelé szintén szakad az eső. Este 9körül értünk vissza a Hit Parkba, ahonnan már csak 15km és 6 emelet választott el az ágytól. A közel 450km-es autózás elfárasztott, jobban, mint a 34km tekerés. Jövőre remélhetőleg jobb idő fogad majd minket s így többen leszünk.

július 31, 2011

24órás MTB

24 óra alatt sok mindent lehet csinálni, nekünk 95 kört sikerült megtennünk. Ami elsőre soknak tűnik, de a dobogósok eredményeit figyelembe véve, már nem is tűnik teljesíthetetlennek. Pedig érthetetlen, hogy hogy, voltunk „csak ennyire” képesek. Teljes erőnkből tekertünk és még is csak ennyire tellett. Hárman, Monti, Zsóka és én már pénteken leutaztunk Zánkára, hogy helyet foglaljunk a két Hit-es csapat sátrai számára. Sajnos mire oda értünk, a legjobb helyet már elvitték az orrunk elől, de azért így is elég közel sikerült tábort vernünk a váltózónához. Felállítottuk a jó öreg „szocreál” sátrunkat, majd körbe szalagoztunk egy jó kis területet magunknak. Zsókával még mentünk egy kört a pályán, aminek a szalagozása még éppen tartott. A pálya egyetlen technikásabb lejtőjére voltunk igazándiból kíváncsiak, amit meg is találtunk. Zsóka a talajviszonyokhoz éppen nem illő külsőjével az első megcsúszás után inkább feladta a további próbálkozásokat, majd megígérte magának, hogy itt, tuti, hogy le fogja tolni a bringát. És punktum! Egy kis vigasztalás, miegymás.

 

Irány vissza a szállásra, fürcsi, kaja, pihi. Lett volna a terv… Az első kettővel nem is volt gond, de a szállásunkon lévő 3594 gyereknek ez volt az utolsó estéje és a tanáraik előre elnézést kértek a hangoskodásukért. Nincs ezzel semmi baj, hisz gyerekek, ez a dolguk. Azt viszont kissé nehezen viseltem, hogy  pont az ablakunk előtt volt egy neoncsöves világító test, ami tiltás nélkül ontotta magából a lux-okat, a lecsukódni kívánó szemhéjainkra. Hangoskodás és fény. Nem a legideálisabb körülmények a pihenésre. Így gondoltam villanyszerelő lévén csak meg tudom oldani az egyik problémát. Nem, nem a gyerekeket terveztem bekötni valamelyik áramkörbe, hanem gondoltam kitekerem a fénycsövet és minden OK. A redőzött betonon húzott vaslábú pad húzására sokan felfigyeltek. Többek között egy felügyelő tanár, aki javasolta, hogy inkább leoltják a villanyt. Remek. Probléma megoldva. Visszafekvés, majd pár pillanat múlva sötétségbe borult a szoba, s ezzel a bent szunnyadók szemhéja is. Mindez kb 2 percig tartott… Vártam egy picit, hátha megint „beesteledik” De nem történt semmi. Marad a „Bé” verzió. Ismét padhúzás, tanár ismét figyel. Megkezdem a műveletet. A tanár megkér, hogy hagyjam abba. Mondom, hogy „Ízi” villanyszerelő vagyok, csináltam már ilyet. Aztán erélyesebben szól, nem figyelek rá, haladok a kitűzött cél felé. Azzal fenyegetőzik, hogy megmond a karbantartónak vagy kinek. Hallgatok és sötétet csinálok a szobánk előtt. Majd miután visszatoltam a padot, megjegyzi: „Meg van önről a véleményem!” Nem válaszoltam. Úgy éreztem, hogy kár lett volna megmagyarázni, hogy miért tettem, amit tettem. Nem értette volna meg, veszekedni pedig nem volt kedvem. Miután visszafeküdtem azon tűnődtem, hogy vajon a gyerekektől tanulta a „beárulást” és „megmondást” felnőtt létére, vagy pedig ő tanítja erre az újabb generációt? Egyik sem jó válasz.

 

Eljött a reggel, kaja, közben befutottak Tar Imiék, megmutattam nekik a helyet, majd ők koordinálták a többieket. Lassan minden a helyére került. Masszőr sátor, kaja sátor benne egy szakáccsal, és a pihenő sátor. 12:00kor elrajtolt a mezőny, szemerkélő esőben, ami lassacskán elállt. Úgyhogy mire én jöttem, már a pálya is elég jó állapotban volt. Semi-slick-el mentem, mert az nem szedi fel a sarat, viszont az oldal bütykei tartanak, amennyire kell. Jó választás volt. Az első körömben új max pulzust sikerült elérnem, az eddigi 191 után 194-et mutatott a VDO-m a víztorony melletti „mászásnál”.

 

A taktikám a ragadós pályán az volt, hogy, megyek ahogy tudok, de a három emelkedőt „lock”-olva és kiállva nyomom végig, utána majd pihenek. Ennek hatására a második körömben szintén újabb max pulzust sikerült a testemből kicsikarni 196. Ez első órákban nem volt túl sok lehetőségem pihenni, mert a csapattársak bringáit szerelgettem, képességeimhez mérten. Aztán ahogy javultak a bringák, úgy maradt nekem is több időm regenerálódni. Jól szervezett csapatként mindenki tette a dolgát. Józsi masszírozott, András főzött, a többiek pedig egy emberként segítették egymást bármilyen probléma is merült fel. A Bringabandából  jött nekünk segíteni Gábor és barátnője Éva. Illetve Monti vállalta magára az időmérők nem éppen hálás faladatát. Ezúton is köszönöm mindenki segítségét! Szépen folyamatosan versenyeztünk, róttuk rendületlenül a köröket. Közben Zsóka is legyőzte a meredekebb sikános részt és a vége felé már élvezte is egy picit. Sokat segített neki a bütykösebb gumik felrakása és néhány instrukció, hogy miként oldja meg azt a szakaszt.

 

A gyülis HIT.hu Cycling Team két csapatot tudott indítani ezen a versenyen. Egy erősebbet és egy kevésbé erőset. Mindkét csapatban voltak rutinosabb és kezdő bringások is. Jó volt látni, hogy mindenki megteszi azt, ami tőle telik, senki nem nyavalygott. Volt, aki most ismerkedett még csak a terepkerékpározás szépségeivel, volt, akinek kihívást jelentett a pálya és voltak öreg rókák is akik csak élvezték a nyomvonalat. A csapategységre nem lehetett panasz, bárkinek bármi kérése volt szinte azonnal teljesítették, legyen szó ételkészítésről, belsőcseréről, néhány bíztató szóról. Jövőre remélem, előbbre végzünk, 22 csapatból az 5. helyet sikerült megszerezni a hobbi vegyes kategóriában. Érdekességképpen ugyanennyi körrel, ha elitbe nevezünk, akkor 4.-ek vagyunk. Majd jövőre… :D

július 31, 2011

Keszthelyi terepszemle

Szóval Keszthely. Pénteken korán reggel indultunk Zsókával és Zsolttal. Így a nagy forgalmat elkerülve 8:30kor már indulhattunk is bejárni a térképen megálmodott útvonalat. Tarsolyomban tartalék útvonalakkal. A terv szerint különböző szakaszokat járunk be és azokat összeadva hozzuk létre a megfelelő távokat. Néhány héttel korábban… A bolt térképes részlegén dolgozó úriembertől kértem egy turistatérképet, túraútvonal tervezéséhez. Megkaptam az összehajtott papírost, majd itthon a széthajtogatás és rövid szemlélődés után láttam, vagyis nem láttam. Se a szintvonalakat, se az egyéb turistajelzéseket. Remek. Turistatérkép helyett szabadidőtérképet kaptam. Azért ki lehetett jelölni az utat, mert remekül volt jelölve a távolság különböző pontok között… Szóval útnak indultunk. Első pontunk a zalaszántói elágazás volt, itt rövid adatmentés. E művelet közben megláttunk egy várromot, ez a Rezi vár volt, mint kiderült a térképről. Tovább nézegetve a papír alap GPS-t :) megláttunk egy akár útba is eshető szintén várromot. A Tátika várat. Ide az amúgy is útba eső Zalaszántón keresztül tudtunk feljutni. A térképen a felirat mellett egy 413m-es magassági jelzés állt. Gondoltam, ha a Hármashatár-hegy 495m magas, akkor ez sem jelenthet gondot. Egy út vezetett fel, majd a hegy másik oldalán le. Mondta a térkép. Kb. 1km-után rájöttem, hogy erre nem fogom hozni a túrát, mert néha eléggé köves, néha elégé meredek, szóval eléggé technikás. De ez még csak a jéghegy csúcsa volt, ami nem akart elolvadni a 39fokos melegben sem. Utunk egyre meredekebb és egyre kövesebb lett, megjelentek a fák talajból kiálló gyökerei is. Majd még meredekebb lett és még kövesebb. Míg nem eljutottunk a tolásig. Igazi király XC pálya nyomvonal. A nehéz terep, a meleg és némi éhségérzet hatására Zsókának túlhevült a processzora és összeomlott az operációs rendszere… Beletelt jó pár percbe, míg újra boot-olt. Ezt gyorsította egy kis zabszelet, izó és néhány szép szó, ölelés :) A tetőn hiába kerestük a lefelé vezető másik utat, nem találtuk, így a feljött úton evickéltünk vissza a hegyet megkerülő útra, mely bevitt Várvölgyre. Sok elágazásnál nem volt teljesen egyértelmű, hogy merre is kellene menni, de ezért megtaláltuk a helyes utat. Várvölgyön végiggurulva kerestük a megszokott nyilvános kutakat, de nem találtunk. Így egy helyi közért kínálatát voltunk kénytelenek megcsappantani egy kólával és néhány túrórudival. A boltos nénik miközben a kulacsainkat töltötték vízzel elmesélték, hogy lezárták a falu össze útszéli kútját. Remek. Viszont láttam e-magyarország pontot. Azért a kútnak jobban örültem volna. Innen Vállusra vezetett az utunk, ahol találtunk kutat, így ismételten feltöltöttük készleteinket jó hideg és friss vízzel. Itt szintén egy elég combos emelkedő várt minket, de már aszfaltozott minőségben. Vállust elhagyva szinte már csak gurulnunk kellett, némi mászás után természetesen :) Keszthelyre visszaérve a kocsinál jól megettünk szinte mindent, ami csak nálunk volt. Zsóka kerékpáros komputerére nézve tekertünk 4:57 percet és 64,1km-t. Eléggé elpilledtünk mindannyian, a meleg kiszívta az erőnket. A legmagasabb hőmérséklet, amit a VDO-m mutatott az 44fok volt… De nem lazsálhattunk, mert várt a következő helyszín. Zánka. A gyermekközpont elé érve ismételten levettük a bringákat a tartóról, és behatoltunk az objektumba. Az őröket simán kijátszva jutottunk a főépületig, ahol titokban a recepciósok mellett elsuhanva sikerült megtalálni a rejtett helyen lévő WC blokkot, hogy ismét vízhez juthassunk. A filmekben a kifelé vezető út szokott zűrösebb lenni, na, nálunk természetesen nem így volt. Netről letöltött skiccszerű térképünkön üggyel-bajjal tudtuk beazonosítani a jól elkülöníthető tereptárgyak között vezető piros csíkot, az utat. Próbáltuk módszeresen felderíteni a terepet, de az informátoraink valószínűleg rossz koordinátákat adhattak meg és gyakorlatilag, mint ha rossz helyen kerestük volna a pályanyomvonalát. Azért helyenként sikerült megtalálni néhány szakaszt. Hős katonákhoz méltóan megunva a keresgélést megbeszéltük, hogy lebringázunk a vízi bázishoz a Balaton partjára. Útközben valószínűleg egy hipertitkos időkapun haladtunk át, mert jobbról triceratopszok, raptorok, gyerek brontoszauruszok voltak láthatók. A vízparton hiába vártuk a mentőegységet, nem jöttek. Elképzelhető, hogy grilleztek a déli parton, így kénytelenek voltunk haza autózni az M7-esen 3 bringával a vonóhorgon, izzadtan, fáradtan és éhesen. Azért jó volt… :)

július 09, 2011

Az élet 30-on túl kezdődik, avagy nesze neked rövid táv...

Végre végig tekertem életem első középtávját. Bár ha a régi Duna maratont is bele számítom, akkor ez nem igaz. Az érzés kb ugyan olyan volt azzal a különbséggel, hogy akkoriban jóval többet bringáztam, mint mostanában. Azért nem keseredtem el. Vasárnap reggel nem éppen barátságos idő fogadott, fújt a szél, kissé hüsi volt, már csak eső hiányzott :) Annyira azért nem. Bár ha már feltettem hátulra a sárgumit, akkor legalább lett volna értelme. Mert sár nem nagyon volt a pályán. Bálint megmondta a kb pulzus tartományt, 172-175, az jó kb 90%. Taktikám szerint lazán kezdek, majd Dobogó kő után nyomom erősebben. Ebből az jött össze, hogy laza tempóval, ennek ellenére magas pulzussal kezdtem, majd alaposan visszavettem a tempóm és a túlélésre helyezem a hangsúlyt. Na ez sikerült! Start után próbáltam jó szelet fogni és beálltam Cini mögé, jó vállas egy teremtmény :) Nem is volt gond, pulzus inkább 175-180... Többen összeverődtünk BB-sek így haladtunk. Terepre érve Cini elhúzott vagy is inkább én akadtam le. Mentem a tempómat, próbáltam tartani a célzónát, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az első frissítő pont előtti single-track-en Deli Anett "tartotta" fel a sort. Kiabáltam, hogy: "Engedd nekiiiiiii Anettttttt" a válasz: "Nem mereeeemm" Aztán megnyugtattam, hogy ráérünk nem kell sietni. Láttam tőle egy komlói XC versenyen egy nagyon csúnya esést, egyből ez suhant át az agyamon. Lassan járj... Szentlászlón megkaptam az első kulacsom és a bekevert zselét, lefelé ettem a felkockázott és külön-külön csomagolt zabszeletből. Jól laktam :) Eseménytelenül peregtek a kilométerek, s közben szépen gyűlt a szint is. Dobogókőre érve nem vettem magamhoz semmit, csak Örs szurkolását. Itt is nyomtam egy zselét és "zabkockát", majd következhetett a jól megérdemelt lejt menet, ahol a pedálom beakadt egy kőbe -a dekoncentráltság a fáradtság első jele :) -és elcsúsztam. Vissza a gépre senkinek semmi baj, lehet tovább csörtetni. Nem előzgettem feleslegesen, biztonságra törekedtem. Majd újra mászás, ezt az emelkedőt akartam először megnyomni, de a pulzusmérőmre pillantva elégnek láttam a 90%-os terhelést tudván, hogy még csak a felénél vagyok. Egy idő után látok egy HIT-es nacit. Nini, itt van "Zsolti a béka! Zsolti a béka!" Kiabálom neki hátulról előre. Hangsúlyából kivéve nem örült túlságosan annak a ténynek, hogy utolértem. :P Picit beszélgettünk, közben megpihentem mellette, aztán leváltott kistányérra, ha jól hallottam, és eltávolodtam tőle. Menet közben többen megkérdezték, hogy mi ez a HIT-es nadrág, kik vagyunk, honnan jöttük, mi is ez egyáltalán. Sajnos nem találtam sem az időt, sem az alkalmat megfelelőnek egy bensőségesebb beszélgetésre. Vajon miért? :D Tuti semmi értelmes dolog nem sült volna ki abból, ha két ember levegő után kapkodva teljesítőképességének határán belebonyolódik az élet nagy kérdéseibe. Negatívumot, megvetést nem éreztem senki felől. Azért készségesen válaszoltam a feltett kérdésekre. Közben befutottam ismét Szentlászlóra, ahol bemutattam, hogy Vas Peti hogyan szokott frissítést kérni. Oda adtam Zsókának a szemüvegkeretem, amiből elhagytam a lencsét... :( felvettem a frissítésem, majd tovaindultam. Kiérve a Pap rétre vezető úton a sok édes cucc hatására elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom, nem tudtam enni. Beletelt néhány perce míg összeszedtem magam. Itt szedett össze Rácz Kati, jó tempóban haladt felfelé. Biztattam egy picit, majd eltűnt. Aztán elhaladtam a 15km van hátra tábla mellett, majd nem sokkal utána érzem kezd égni a combom. Felül. Nem a combom ül fel, hanem a combom felsőrésze kezdett égni. Érted? :) "Tudtam, csak nem sejtettem" Tekertem bízván, hogy majd elmúlik, de tudtam, hogy nem fog. Kistányér, pörgetés. Remek, tempó visszaesett rendesen, néha próbáltam terhelni, kb 1-2percig lehetett, majd ismét vas fogai közé zárta sajgó alsó végtagjaimat a görcsikrek egyike. Valamikor csak beleharaptak, vagy megcsípték, de előfordult, hogy mohón rágni kezdték. Valahol utolért Vilard papa, az Úr küldte vele számomra a megmentő MagneB6-ot :) Köszi Gery! Megettem az utolsó 3 szemet, amit rám ruházott. Valamivel jobb lett, de bennem volt már addigra sok olyan kilométer, amihez nem szoktam hozzá. Innentől nem erőltettem magam, nem akartam egy erős görcsbe esni. Nyugiban tekertem a végéig. Kiérve a főút melletti bringaútra utolértem Geryt, most meg őt tépázták a görcsikerek, gondoltam nem előzöm meg, hanem majd együtt átgurulunk a célvonalon. Ami így is történt, felemelt kéz a kézben képpel zártuk a ami verseny utolsó métereit. Amit be is mondott a szpíker :) Teljesen más a rövid és középtáv. Másképp fárad el az ember. Én legalább is. :) Nem is értettem, hogy két éve, hogy tudtam 24-31km/h közötti sebességgel Pap rétre feltekerni. Ott jól kihajtottam magam, de most minden porcikám elfáradt. Nincs mese, középtávra készülni kell... Adatok a VDO Z1 memóriájából: Táv: 64,8km Szint: 1824m Idő: 4:06:28 Átlag emelkedés: 5% Max emelkedés: 28% Átlag sebesség: 15,6km/h Max sebesség: 56,8km/h Átlag pulzus: 171  (kb. 90%) Max pulzus 191 Elégetett kalória: 3760 És az enyémből... :) Helyezés: Abszolút 167, kategória 65

július 04, 2011

Keszthelyi Ifjúsági tábor

Az első felkérésem túra szervezésre a Gyülis Ifjúsági tábor keretein belül adódott/adódik :) Ahol is két, egy lazább és egy hosszabb túraútvonal tervezésére kértek fel. S mondtam igent, nagy-nagy örömmel. A tervezést egy térkép beszerzésével kezdtem, amin itthon derült ki, hogy nincsenek szint vonalak,. Így szintkülönbséget nem igazán tudtam számolni. Majd a pálya bejárásnál kiderül, hála a VDO Z1-nek :P A konkrét útvonalat pontos adatokkal, majd a később fogom szolgáltatni, addig is legyen ennyi elég :P

július 01, 2011

Gyülis tekerés No.1

Az időponttal képben voltam, már csak a jó időt kellett várni. Ami természetesen nem jött meg. Szerdán volt egy gyenge próbálkozásunk a tekerésre Zsókával. A liftben lefelé menet eljutottunk előbb a Margitszigetre, majd onnan a Farkaserdőbe, végül Szentendrére és onnan haza. Ebből ami össze jött az a Váci úti Budapest Bank lett és vissza, mert hogy eleredt az eső és nem szép felhők gyülekeztek felettünk, így pont haza értünk a nagy zuhi előtt. Nem úgy mint ma! Találka: Fenyőgyöngye 17:30, tempó: csak erős idegzetűeknek :) Neeem, semmi baj nem volt a tempóval, jól esett lazázni, mostanában csak így vagyok képes tekerni. Szóval indulás előtt nem sokkal felhívtam a Sanyit, hátha megerősítést kapok arról, hogy a jelenleg is eső eső miatt nem lesz találka. Nem így lett. Remek. Zsóka hozzám hasonlóan konstatálta az eredményt. Nincs mit tenni, menni kell! Kocsiba be, ablakot fel, esőbe be, karmelegítő fel. Útban a zéró pont felé láttuk Vilard papát, és egy "új tagot" Kuti Petit. Ha jön a Sanyi is akkor legalább már 5-en leszünk. Aztán jött is, de nem egyedül. Ismerős arc az első ülésen, Nagy Józsi... Azonnal gondolatok sokasága kezd mozgolódni a fejemben. Ő az kit már sokszor láthattunk pódiumon beszélni, aki elmondatta velem biztos, ami biztos alapon, megtérésemkor még egyszer a megtérő igét, aki eme jeles napon megáldott? Ő. Sok mindent gondoltam a gyülivel kapcsolatban, de azt, hogy én egyszer szakadó esőben, 13fokban, bőrig ázva, a HHH-n, terepen, nyakig sarasan a Nagy Józsival fogok bringázni, azt nem... :) Végül is 7-en nyomtuk végig a kőkemény 1órát, jót beszélgetve, mókázva és sportolva. Tiszteletre méltó minden olyan ember, aki igen is fogja magát és a zord idő ellenére is képes kimenni a szabadba mozogni. Lehet, hogy a mai nap nem volt éppen ideális a tekerésre, de majd holnap... Köszönöm, hogy itt lehettem :) Shalom Jim

PART TWO

Péntekre is esőt ígértek az ígérők, de van aki erősebb náluknál... és csodaszép napsütéses idő várt minket a Fenyőgyöngyénél. Az erős szél mondhatni ideálisra szárította az összes ösvényt. Sehol nem találkoztunk még egy kisebb pocsolyával sem. Ismételten 7 főnek sikerült összeverbuválódni: Sanyi, Józsi, Geri, Tiger, Peti, Zsóka és jó magam. Ma több időt szenteltünk a bringák beállítására, próbálgattuk egymás gépeit, tanulságokat és konklúziókat szűrtünk le és természetesen nagyon okosak voltunk mind eközben :) Igazi jóleső nyugis tekerés volt, megálltunk technikázni egy picit, gyakorolni azokat a dolgokat, amiben gyengének érezzük magunkat vagy amit fejleszteni szeretnénk. Ezekre fontos figyelmet szentelni, mert meghatározzák a bringázás közbeni érzéseinket. Ma a szép időnek köszönhetően nagyobb kört tudtunk tenni, mint tegnap. Jóleső, kellemes fáradsággal értünk vissza a kocsikhoz, majd itthon bebújhattunk a jól megérdemelt pihenés takarója alá.

Adatok: Táv: 20,90km Szint: 373m Átlag emelkedés: 4% Max. emelkedés: 18% Bruttó idő: 3:41 Nettó idő: 1:42 Átlag sebesség: 12,2km/h

Vasárnap a Duna Maratonon találkozunk!

Shalom Jim

június 30, 2011

Duna Maraton középtáv pályabejárás

Szombaton, mivel Zsóka dolgozott és amúgy sem volt más dolgom, és lehetőségem is nyílt Fetzer Robi által, örömmel vállaltam. A találka 10óra-kor volt Visegrádon, a majdani, szokásos rajt helyszínén. Robi át jött hozzánk, ahol átpakoltunk a kocsimba. Előtte érkezett Hegyi Geri, aki szintén túra társunk volt. Reggelire nyomott egy adag műanyag puffancsot, (Mekmáffin) némi szívószállal (sült krumpli) :D A találkozó ponton találkoztunk még Gál Norbival, illetve Rezsővel és Bobbával a túravezetőinkkel (ők szokták jelölni a versenyre a pályát). Így 6-an indultunk útnak, kényelmes tempóban, beszélgetve. Induláskor rémisztgettek minket, hogy lesz sár helyenként bőven, ennek nem nagyon örültem. Terepre érve bemutattam egy "duplaleszúrtaxelt", nem sikerült az átmenetel két nyomvályú között. Egy horzsolással és némi fájdalommal lettem gazdagabb. Majd eszembe jutott, hogy milyen esendő is az ember, egy pici baleset is milyen könnyen sérülést tud okozni. Bízzunk őrangyalainkban! És köszönjük meg segítségüket! Ne szégyelljük :) Lazán tekerve felértünk Pap rétre, majd Szentlászlóra, s némi ereszkedés után megkezdtünk egy nagyobb mászást Szentkeresztre. Innen fel Dobogó kőre. Már vártam, hogy felérjünk, mert azt hittem gyorsabban fogunk végezni, és kissé éhes voltam már. A csúcson bevetettük magunkat a Matyi büfébe, ahol rendesen bekajáltam. Fél zsíros kenyér, egy almás pite, egy sós perec és egy kóla, hogy el ne aludjak lefelé :) Geri jobbnak látta kiszállni a menetből, mert elfáradt. Úgy döntött, hogy haza gurul. Mi tervünkhöz ragaszkodva tovább mentünk a pálya nyomvonalán. Mielőtt felkanyarodtunk volna Prédikálószék felé ismikkel futottunk össze, úgyhogy 8-an folytattuk utunkat. Szentlászlóra érve ismét leváltak rólunk ketten. -ez egy ilyen nap-, mi pedig elindultunk Ismét Pap rétre. Mikor is elkezdett szakadni az eső, az a mostanában divatos fajta felhőszakadás! Remek. Az eső kabim a kocsiban, jó helyen, legalább nem ázik el :D Én vagy is mi bőrig ázva tekertünk felfelé, már aki nem tolta. Menetközben eldöntődött, hogy nem megyünk be terepre Pap réttől, mert már elég sarasak vagyunk. S elkezdtem aggódni, hogy milyen jó lesz bőrig ázva betonon gurulni közel negyed órát. Végül is Papréten már nem esett, s mire Visegrádra értünk a menetszél nagyjából meg is szárított. Nem volt olyan hideg, mint vártam, elvégre nyár van. Vagy mi a szösz! Kellemesen elfáradva érkeztünk meg a kocsihoz, gyors pakolás és irány haza...

Nettó idő: 4:36 Átlag pulzus: 118 Max. pulzus: 192 Szint: 1593m Táv: 61,1km Átlag sebesség: 13,2km/h

június 06, 2011

Most már hivatalosan is...

...túra vezető lettem. Igaz csak kerékpáros, de azt hiszem gyalog is elboldogulok majd.

Múltét csütörtökön megírtuk az írásbelit, egy a Blahán elterülő irodaház étkezőjében. 3 nagy téma csoport volt; Kresz, túravezetői ismeretek, bringaszerelés. Nem jelentett gondot, hisz a délutáni vizsgára alaposan felkészültem délelőtt :) Két lap olvasása közben, székben ülve szunyókálni is volt időm :) Írásbeli: PIPA! A vasárnapi gyakorlatra nem érkeztem meg túl fitten, még bennem volt az előző napi tekerés. Reggel rendesen szédelegtem a fáradtságtól, kicsit meg is ijedtem, nem tudtam egyenesen állni. Az 5:50-es ébredés megtette a hatását... Összeszedtem magam és irányba álltam a Börzsöny felé. Útközben aludtam egy bő félórát, és kipihenten érkeztem a cél állomásra a robotpilóta kikapcsolása után. Indulás előtt a térképen néztem, hogy a 2/A-ról letérve a 12-es út lesz az enyém. Menetközben, egy nagy zöld táblát olvastam: Szob (12) jobbra. Remek, jó helyen vagyok, s nagy sebességgel elhaladtam mellette, illetve a kijáró mellett. Villámcsapásként hasított belém a felismerés. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Itt kellett volna kimenni! És már haladtam is a jó lismert útvonalon Balassagyarmat felé, azon a csini 2x2sávos szerpentinen... Remek. Épp vizsgázni megyek, ahol egy térképen kell pontokat megtalálnom és már az oda vezető úton eltévedek. Mi lesz ebből? Hála az Istennek volt lehetőség befordulni egy mellék útra, ahol irányt tudtam váltani. Innentől kikapcsolt robot pilótával mentem. Biztos, ami tuti! Királyréten nem várt a parkolós fiú, így nem fizettem. Ez úton is köszönöm neki :) Azért a büfébe beugrottam megkérdezni, hogy kinél is kellene sarcolnom. Azt a választ kaptam, hogy mivel nincs itt senki, egyszerűen senkinek. Zsíír! Fel tekertem a Fatornyos fogadóhoz, ahol már élet volt. Itt átellenőrizték a bringák, kötelező felszereltségét, úgy mint lámpák, macskaszem, fék, kormány, ilyesmi. Zolira nehezedett ez a feladat. Rám az mai nap második felismerése: "Zoli: A kormányon és a féken kívül semmi sem felel meg az előírásoknak!" :D És igaza volt! Mindent a másik bringámon felejtettem, de reggel zombiként, a legkevésbé sem foglalkoztatott a lámpa és a macskaszem. Megoldottunk, még jó, hogy vannak rendes emberek és rendelkeznek több lámpával, macskaszemmel, fényvisszaverővel. Így rövid szereléssel kezdtem a vizsgát:) Köszi mindenkinek a segítséget! A sört majd pótolóm... Megkaptam az átjelölendő pontokat, ezúttal mind a 6-ot át véstem a térképre :) Majd 8:40-kor neki vágtam a vizsga útvonalnak. Eseménytelen volt az út, bár az indulás után kb 600m-rel berakott kistányéros mászás nem esett jól. Ezt leküzdve térkép egyeztetés-tekerés volt napi renden, inkább többször megálltam, hogy mindig tuti legyek helyzetemben. Megtaláltam minden pontot, jót tekertem, és még bizonyítványt és jelvényt is kaptam! Táv: 31,7km Szint: 435m Átlag seb.:17,9km/h Átlag pulzus: 126

Úgyhogy mostantól a BTSSZ rendezésében, kerékpáros szakágban, bronz fokozatú túravezető lettem

június 06, 2011

A változás szele

Idén újra nyeregbe szállok, de csak „lájtosan”... Top maraton és lehet egy XCO versenyt is megnézek, csak az íze kedvéért… Régen éreztem ilyen jól magam, mint ezen a hétvégén. Tök nyugiban voltam végig élveztem a tekerést. A rajtnál szokás szerint sikerült hátra állni, na jó középre. Start után a betonos emelkedőt saját tempóban nyomtam, Székely Zsoltit akartam felvinni a hegyre, de leszakadt egy idő után. Ekkor felértem Balázs Gáborra akivel viszont én utaztam, míg el nem vált a rövid a többi távtól. Velünk jött még Farkas Zsolt is, elvoltunk :) Jó volt a régi ismerősökkel együtt tekerni, szinte mindenkihez volt pár kedves szavam. Szurkoltam mindenkinek, aki mellett elmentem. Terepre érve kicsit beragadtam és tolnom kellett, de miután kitisztult a helyzet ismét lehetett tekerni. Ekkor ellépet tőlem Kecskés Zsolti, majd a fennsíkra kiérve egy kisebb bolyba verődtünk. Ezután Bolla Gabival (ZKSE) megléptünk. Megbeszéltük, hogy összedolgozunk. Én az aszfaltot húztam, ő a terepet. Szépen haladtunk szedtük össze az embereket. Lejtőknél kicsit gyorsabb voltam, de nem akartam egyedül szenvedni, úgyhogy megvártam. Jobb együtt menni. Nagyon nem esett jól néhány köves, de tempós emelkedő, alig bírtam menni néha, rázott rendesen :) De aztán jött a lejtő... Azt tudtam, hogy nincs továbbra sem gondom vele. A saras-kövesen nagyon sok embert összeszedtem. De a nagy tempónak meglett a hátránya. Lesett a láncom úgy, hogy menet közben nem tudtam vissza akasztani a helyére, akárhogy próbáltam. Váltogattam, tekertem finoman, de nem jött össze. Közben figyelni kellett a lassabb sporttársakra, hogy biztonságosan ki tudjam kerülni őket. Megbeszéltem magammal, hogy majd ha jön a tekerős lejtő, akkor megnézem mi a gond, hisz úgy is muszáj lesz. Leugrott a váltógörgőről a lánc illetve beakadt a hajtókar és a lánctányér közé is :) Kellett jó néhány pillanat, mire kiráncigáltam. Miközben helyrehoztam a problémát, mindenki elment akit leelőztem :( Bolla Gábor, Sram Gabi, Kecskés Zsolt. Remek. Kezdhettem újra :) A tekerős lejtőket nem szeretem igazán, mert tekerni kell :P Azért a kanyarokban tudtam hozni a többieken és végül sikerült megint mindenkit megelőzni. Volt néhány kemény pillanatom pl.:amikor a saras-köves lejtőn megállt előttem egy srác, kb 30-40 cm-el tudtam kikerülni. Illetve az utolsó tekerős lejtőn is túlvállaltam egy kanyart és a növényzet segítségével tudtam pályán maradni. Köszi Bokros! A célba érkezésem után jöttek azonnal a többiek is, jó érzés volt lehagyni Kecskés Zsoltit, jókat meccseztünk még réges-régen az XC versenyeken. Jó sport ez az MTB...

május 31, 2011

Jimmy túra I.

Végre össze jött! Volt már két próbálkozásom, de sajnos le kellett mondanom. Tiszta gáz... Elküldtem jó pár ismerősömnek, barátomnak, hogy kb mire is lehet számítani majd. Jóérzés volt amikor egyre csak jelentkeztek az emberkék. Végül heten maradtunk, de nem mint a gonoszok, hanem mint a jók :) Gery, Gabi, Monti, Kata, Robi, Géza és én. Az eredeti útvonal: Bp.-Szentendre-Dömör Kapu-Szentedre-Bp. Mivel úgy volt meghirdetve, hogy mindenki által teljesíthető lesz, nem akartam többet tekertetni senkivel. Katáról nem tudtam, hogy milyen erőben van, de jól ment, ügyes volt a kis trekking bringájával :) Mivel mindenki jó erőben volt változtattunk az útvonalon és Dömör Kaputól felmentünk még Pilisszentlászlóra. A felfelé vezető úton hagytam had vigyen a vérem és jót tempóztunk Robival és Gézával az aszfaltozott út mellett vezető ösvényen. A második etapra már csak a Géza jött, pedig az mókásabb volt... Szentlászlóra érve víztöltés, közös fotózkodás, majd külön váltak útjaink, mivel Katának haza kellett időben érnie. Mi nem követtük a Pap rétre tartó gruppettót. Jobban is tettük, mert szétválásunk után baromi nagyokat dörgött az ég. Mint kiderült a tökös ötös kétszer is megázott. Hála Mr. Szécsinek, hogy hozta magával a felhőket. A beígért lángost azért megettük, majd haza tempóztunk. Szárazon... Kár, hogy Zsókának dolgoznia kellett... :(

május 24, 2011

Dömör-Kapu

Ma elmentem bejárni a holnapi bringás túra útvonalát. Megyeri híd-Szentendre- Bükkös patak mentén fel Dömör-kapuig. Ahol megálltam egy picit, de nem voltam még fáradt és időm is volt még, ezért a kék+-en felmentem Kárpát forrásig. Majd nem. Mert a céltól nem messze egy bazi nagy kidőlt fa keresztezte az utamat, és nem volt kedvem a bringát átrángatni a a faágak között. Így vissza fordultam. A kék+ nagyon élvezetes ösvény, hangulatos, jó tempóban tekerhető, vannak benne jó kis technikás szakaszok. Mint pl. a patak átkelések. A forrás felé volt amin elakadtam, ezért elhatároztam, hogy vissza felé megcsinálom az összeset. Volt amelyiket csak harmadjára sikerült megcsinálni. Jól elvoltam, ügyetlenkedtem, bénáztam, jót kuncogtam magamon, de nem győzhettek a száraz patak medrek. Aztán jött egy szélesebb meder, nagy kövekkel, nekilódulok, a közepén elakadok. Mi ez? Bakker! Lábszár középig álltam a hűs patakban. Na itt kis híján sikerült, egyhelyben állva max. pulzust produkálni. Természetesen a másik lábam is le kellett tenni, de itt már volt víz jócskán, nem úgy mint az előzőekben... Amúgy jól esett..., a pulzusom, miután sikerült "kieveznem" a partra. Szentendre felé gurulva megláttam a Lajos-forrás táblát, mivel olyan rég voltam már itt, gondoltam fel megyek. Itt nem lesz csattanó. Felmentem, töltöttem vizet, majd a kék+-en irány Pomáz. Ez az egyik kedvenc ösvényem, bár most jól szét van túrva. Nem semmi mit tudnak művelni ezek az otromba benzines vaddisznók. Ez gyors szakasszal kezdődik, majd egyre technikásabb lesz. Pomázról haza tekertem különösebb esemény nélkül. Adatok: Átlag pulzus: 147 Max pulzus: 190 Nettó idő: 2:49 amúgy 3:16 Szint: 702m Átlag sebesség: 42km/h Max sebesség: 92,4km/h Táv: 118,4km Lehet elemet kéne cserélni a jeladóban? :) Mindenesetre sikerült megdöntenem az egyéni sebesség rekordomat amit Gardán állítottam fel, kereken 82km/h sebességgel. :D Kár, hogy nem igaz :(

május 20, 2011

Gyakorló túra IV.

A kerékpáros túravezetői tanfolyamra bocsátás másik feltétele a 2napos túrán való megjelenés és annak feladatának teljesítése.

Szombaton Hatvanból indult a móka Lajosházára. Nekem konkrétan itthonról, a Keletibe, majd vonattal a célállomásra. Lajosházán való alvás után, másnap haza jövetel. Egész jól hangzott a hétvégi terv. Ja, mindez némi sátorozással megfűszerezve. Csütörtökön még nem volt semmim a sátorozáshoz és annak Lajosházára való szállításához. Na jó, Katiék még a Pilis Kupára kihozták a 2személyes mobilházukat, így az már volt, illetve van egy polifoamom. Tehát annyira nem vagyok elveszett. Hálózsákot, csomagtartó táskát, csomagtartó táska tartót pénteken szereztem.

Ez úton is köszönöm mindenkinek a segítséget! Szóval jól felmálháztam a szamarat, majd irány a Keleti pu. 7:35kor indult a vonat. Menetközben a csomagtartó táska hozzáért néha a gumihoz, úgyhogy gyorsan kitámasztottam egy üdítős flakonnal, de azt sokszor megkellett igazítani, mert állandóan elmozdult. Ezért cselhez kellett folyamodni és egy ágból és szigetelőszalagból kellett távtartót eszkábálni a bringára. Sikerült. Megérkeztünk.

Kaptam egy térképet, egy társat –még jó, hogy nem vagyok rendőr- és egy válaszható útvonalat. Választottunk Zsolttal. Az egyest. Szép helyeken vezetett ez utunk föl s le, fel s fel, le s fel. Így vonatoztunk, közben kerestük a keresendő pontokat. Nagyon kis hangulatos falvakon bringáztunk keresztül, többek között Gyöngyöspatán. A falu elején és végén rendőrségi kisbusz, minden autóst igazoltattak. A főutcán folyamatosan járőröztek. Itt megálltunk egyet fagyizni, soha nem éreztem magam ilyen biztonságban… :) Azt hittük kevesebbet fogunk tekerni, a végén 85km-lett. Felmálházva azért ez nekem elég sok volt. De öröm az ürümben, mire megérkeztünk Lajosházára, már várt minket a bográcsban főtt csülkös-marhalábszár pöri, két féle savanyúsággal… és némi borral. Kaja után elmosogattunk a pár méterre lévő patakban, a kemények meg is fürödtek benne… No comment!

Itt volt egy mókás megjegyzés a már kissé illuminált állapotban lévő Banditól, aki meglepettségében, tágra nyílt szemekkel, értetlenül tette fel ezeket a költői kérdéseket: Ezek fürdenek?! Egy nap után fürdenek?! Mindenki másképp értékeli a tisztaság szót, Bandi így. Én is, ebben az esetben, mert nem volt kedvem a 8fokos patakban este pancsizni úgy, hogy utána egy hideg sátorban alszom. Lassacskán mindenki elpályázott a tábortűz mellől és befeküdt a vackára.

Éjszaka természetesen arra ébredtem, hogy esik az eső… Remek. Reggelre tele volt a sátor fala különböző méretű meztelen csigákkal, le kellett pöckölgetnem mindegyiket. Hiába kértem meg őket szépen, hogy hagyják el az objektumot, mert nincs rámászási engedélyük. Nem hallgattak a szép szóra… Első reggeli után legurultunk Gyöngyösre, ahol megettem a 2. reggelimet, majd kifeküdtünk napozni, míg meg nem érkezett a hazafelé vivő vonat. Itt összeszedtem kettő, azaz kettő darab kullancsot. Azért ezt kihagytam volna. Már csak az írásbeli és a gyakorlati vizsga van hátra és vége. Képesített leszek… :D

 

Képek: itt

május 16, 2011

TUTI Kupa

A túravezetői tanfolyam vizsgára bocsátás egyik feltétele -minden csupa feltétel-, egy tájékozódási versenyen való részvétel. Ez számomra a TUTI Kupa volt, mely a Hárs hegy körül zajlott. Mi is ez a tájékozódási verseny? Két pont között a legrövidebb út a kerülő… mondaná Zsóka, ha épp rám hagyatkozna a tájékozódásban :) Kicsit konkrétabban. Rajt-cél, Hűvösvölgy-gyermekvasút állomás. Időlimit 4 óra. Odaértem 10óra körül, majd sikeresen becsekkoltam 30 perc sorban állás után, majd kaptam egy időpontot 33 perccel későbbre. Ez idő lejárta után megkaptam a „Master térképet”, amiről át kellett jelölni „Slave” térképre a megkeresendő pontokat. Ami ugyan olyan volt, mint a Master, csak jelölések nélkül. Egy 1:10000 arányú nagyított tájfutó térkép a Hárs hegyről. Kaptam tovább egy „menetlevelet”, amit az ellenőrző pontokon kellett lepecsételni, illetve a felkeresett pontokról kellett információkat beírni. Gondoltam jó ez a sok papír, legalább lesz mit elhagynom. A verseny arról szól, hogy 4 órán belül vissza kell érni és leadni a „menetlevelet” az ott ülő néniknek és közben tetszés szerinti sorrendben felkeresni annyi pontot, amennyi belefér a limit időbe. Az ellenőrző pontokon pontokat lehetett kapni. Minél több pont, annál több pont :) Kicsit furán hangzik, de nagyon élvezetes. Ha akarsz mész „által turul”, keresztül-kasul, toronyiránt, BKV-val vagy kisvasúttal. Gyalogosan sétálva vagy futva-loholva. Én a kocogó-futó-sétáló kombót választottam. Az átjelölésnél elkövettem egy nagy hibát. Miután megkaptam a térképet és láttam a tengernyi ellenőrző pontot, megdumáltam magammal, hogy azokat a pontokat, amik a térkép szélén vannak, nem keresem fel, mert úgy sem lesz rá időm. Remek kis terv… Minden rendben, elindultam, az első pontot kb 8,5 perc alatt elértem, amin meglepődtem. Majd a következő kettő is meg volt 7 percen belül. Ekkor már tudtam, hogy az összes pontot átkellet volna jelölni, és megértettem, hogy az 1:10000 térképen nincsenek távolságok. A számomra 11. pontnál találkoztam egy tanfolyam társammal, akiről gyorsan átmásoltam a maradék pontot és visszamentem azokat is megkeresni. Ezzel elég sok időt vesztettem, közben a térdszalagjaim is elkezdtek rosszalkodni, s futni már nem tudtam, így az utolsó 4 pontra nem maradt elég percem. Sebaj. Összességében nagyon jól elvoltam magamban, hamar elröpült az a 4 óra. Tanultam a butaságomból. Megkedveltem a túrázásnak eme formáját, minden bizonnyal fogok még indulni ilyen eseményen.

május 13, 2011

Gyakorló túra III.

Egész héten nézegettem az időjárásos honlapokat és nem sok jót ígértek vasárnapra. Éjjel hallottam az ablakpárkányon kopogó eső hangját, ami még több negatív hullámot terelt felém. Aztán eljött az 6:00, kelés, no nem hátamon, hanem ki az ágyból. Az ablakon kinézve a felhős égbolt és száraz járda látványa játszott döntetlen meccset a; menjek, vagy ne menjek versenyen. Így magamra maradtam a döntés hozatalban, és ha már felkeltem akkor el is indultam. Start/cél terület Mende-vasút állomás. Itt kb. 1925-ben megállt az idő. Ami újdonság volt az állomáson, az a forgalmi tiszt volt, a jegyárus néniben már nem voltam biztos :) Magamhoz vettem a térképemet és útnak indultam megkeresni a bejelölt 8 pontot. Mint pl: -Hány román katona halt meg Sülysápon? -Milyen anyagból van a vízáteresz csöve? -Mikor halt meg Bogdán Flórián? Mint kiderült az oktatóm anyukájának esküvője előtti napon... A második pontnál utolértem Acsai Zolit, mert... mivel hosszú nincs kedvem leírni, hogy miért. Nem a gyorsaságom miatt, azt le kell szögeznem. Innen együtt mentünk elég jó tempóban, voltak olyan emelkedők, amik nem estek jól, konkrétan az összes. De hát nem hiába nem bringázok ennyit, kemény lemondások árán vagyok ilyen gyenge :) Ami szimpi volt az egészben, hogy pikk-pakk lezavartuk a távot a 8 ponttal. Az esőfelhőnek csak szélét érintettük párszor, sárral nem találkoztunk, így mi csak hangfoszlányokat kaptunk abból, a mélyen zúgó, hosszan zengő áriából, amit a lassabb túratársaink kaptak, eső gyanánt. Miért megérte elmenni az az, hogy tudom: -hogy, a Mende határában lévő utat keresztező távvezeték oszlopnak a száma 77 -hogy, Gomba és Úri közti út melletti Farkasdi csárda 11:00kor nyit -hogy, Sülysáp határában lévő patakban nincs víz, bár mi még eső előtt voltunk ott...

május 02, 2011

Edzés

Tegnap felmentem a HHH-ra, montival idén már másodjára... :) Nem vagyok valami aktív. Ez meg is látszik a hasamon. Olyannyira megnőtt, hogy nem tudok hason aludni, mert billegek :D A Szépvölgyin ahol lehetett bementem terepre, majd a kéken elevickéltem a repülőtérig. Onnan a szintút melyről szép kilátás nyílt a repülőtérre, meg-meg álltam nézni az alkonyuló nap által megfestett képet. Szép látvány volt. Jó, hogy van időm nézelődni és nem kell a pulzustartományt tartani. Miután kinézelődtem magam és tovább indultam megkezdtem a mászást a tetőig, a "nemtudommiajelzése", de nagyon köves fölfelén. Na ez nem esett jól... A tetőn kilihegtem magam, majd következhetett a jól megérdemelt lejtőzés. Egészen addig míg e szög bele nem állt a külsőmbe... Természetesen semmi nem volt nálam, hisz bringázni mentem, nem szerelni :) Egy Samu nevű srácot küldött az Úr a segítségemre, aki megajándékozott egy belsővel, míg letekertem Ágoston barátomhoz, akinél átcseréltük a belsőt, így megmaradt Samunak az övé. Érthető ez így? Samu Pesterzsébeten lakik és valószínűleg nem fogok vele többet találkozni, míg Ágostonnal igen. Így neki könnyebben vissza tudom juttatni azt ami az övé. Ezután egy eseménytelen haza tekerés egy jóleső fáradtság várt rám.

április 19, 2011

Gyakorló túra II.

Sokan nem tudjátok, -de már nem sokáig- hogy járok egy kerékpáros túravezetői tanfolyamra. Elvileg túl vagyunk az elméleten és már a gyakorlati "oktatás" folyik. Ami ezen a hétvégén a Vértesben volt. Mentünk 47km-ert, és elvileg 300m szintet, de szerintem több volt, vagy csak én vagyok gyenge :PIsmét rájöttem, -mint az első gyakorló túrán- hogy nagyon jó dolog bringa túrázni. Nem rohan sehová az ember, kint van a jó levegőn a természetben. Jó társaságban. Mi kellhet még? Ha végeztem a tanfolyammal, akkor szeretnék én is túrákat szervezni és vezetni.Mindenkit várok szeretettel. Majd.

április 17, 2011

Valami bringázás vagy mi

Ma eltekertem a gödörhöz a Böbi térre, hogy kicsit mélyen legyek, mert már túlszárnyaltam magam. Székely Zsolti barátommal beszélgettünk egy kicsit, meglestem az új bringáját, egy Trek országúti. Mit is mondjak? Zsíííííír. Elbírnák viselni az ülőgumóim... Szép. BB-s mezben akár egyből át is ülhettem volna rá, hisz piros-fehér. De a Hit-es mezhez jobban dukált volna egy kék váz... Azért remélem, sok örömet fog adni és sikerül betörni a kínok kínján. Hajrá!

április 16, 2011

Várgesztesi BB tábor

Kissé fáradt vagyok, ismételten nem sikerült pihenni a hétvégén, viszont rájöttem, hogy olyan gyenge vagyok, mint a harmat... :( De legalább meg van a motivációm, és a kitűzött terv is, amit Bencével okoskodtunk ki a medence szélén :D Csak legyen időm :) Mivel másfél éve nem igazán bringázom, kicsit féltem, hogy hogy megyek lefelé. Reméltem, hogy legalább a száguldás öröme megmaradt, ha már a combjaimból kivesztek az ősidők erői :) És így is lett, egész jól abszolváltam a gesztesi várból lefelé vezető rövid, de meredek és technikás lejtőt. Zsííííír. Csak kár, hogy nem volt erőm újra feltekerni, hogy ismét száguldhassak...

április 16, 2011